Achs Károly honlapja

Mi is leszünk szenilisek (1990)

Első nagyobb formátumú zenés darabunk, az első ilyen jellegű szalagavatói műsor. Ekkor még semmit sem tanultam a színpadról, mindent magunknak kellett kitalálni! És nagyon sokat tanultam közben. Hogy mindent végig kell gondolni: a spontánnak tűnő mozdulatokat, a mikrofon zsinórjának tömegbeli elhelyezkedését, azt, hogy spórolni kell a következő szám énekesének mozgásával: maradjon levegője az énekhez.

A gyerekek alkotótársakká váltak, a Menni kéne című számot például értekezlet közben találták ki: szünetekben leszaladtam hozzájuk, hogy mire jutottak.

Lehet, hogy vannak az előadásban a kezdő rendezőkre jellemző bénaságok, viszont a gyerekek hite, jelenléte, az előadás levegője máig is nosztalgiával tölt el.

János vitéz  (1991)

Eredetileg teljes osztállyal rendeztük 1988 őszén. A négyfős változat 1991 tavaszára készült el, ezzel lettünk díjazottak a gödöllői országos fesztiválon. Arra példa, hogy klasszikusokból is lehet fergeteges őrületet csinálni anélkül, hogy tiszteletlenek lennénk, anélkül, hogy (nagyon) eltérnénk a szövegtől. Petőfi és a Beatles házasítása jól sikerült.

Előadások: Mezőtúr, Karcag, Sárospatak (diáknapok), Kolozsvár, Szucsák (Kalotaszeg), Mesterszállás, Debrecen, Szentes, Gödöllő, Visegrád

Vastaxi (1990)

Három tanár összeállt egy koncertre… (Vass, Takács, Ax - Vastaxi...) Bár egyedül Takács tanár úr mestere a hangszerének, elég jó lett. Nyilván közrejátszott a szokatlanság: nem megszokott, hogy tanári zenekarok játsszanak háromszáz gyerek előtt. Ami biztos: ritkán érezhető kölcsönös szeretet volt a teremben. Na ja, a Teleki…

A fal (2006)

Nagyon nagyszabású szalagavató műsor. Négy osztállyal, élő zenével, hatalmas befektetett munkával. Kicsit elhúztuk a kávézós jelenetet, voltak alibi-megoldások is. S bár direkt nem néztem meg a filmet előtte, régi emlékeimből csak bejátszhatott a menetelés, az iskolai álarc… Természetes, hogy nem mérhető a filmhez, de talán emberibb annál: ez nem volt egyszínűen fekete, kilátástalan, reményeim szerint megjelent benne a szeretet is, részvét is, talán az irónia is.

Ommadawn + dobolás (2010)

A műsor elején és végén Mike Oldfield Ommadawn című zenéje szól az Esti Kornél zenekar előadásában. A közte levő bő tíz percet saját ritmusimprovizációink töltik ki, melyeket dobokon, kukákon, műanyag lavórokon valósítunk meg, persze némi széki zenével fűszerezve.

Hogy miért ezt tartom az egyik legsikeresebb munkámnak? Mert amellett, hogy tényleg magával ragadta a közönséget, megvalósította azt, ami a pedagógiában a legfontosabb: alkotótársi közösséget teremtett diák és tanár között. Kicsit megfordult a szokásos irány, amelyben a tanár ráengedi saját elképzeléseit a diákokra. Itt megnéztük, ki mit hozott magával: valaki modern táncot tudott, akkor kértem, találjon ki egy percnyi koreográfiát. Más népzenei hegedűt tanult, nyilván boldogan építettem be egy széki négyest a történetbe. És mivel korábban lehetőséget kapott a csoport saját mozgáskultúrája megvalósítására, zokszó nélkül megtanulta az amúgy nehezen vállalt néptáncot is. A ritmusok órai improvizációkból alakultak ki, a ritmizálható mozgásimprók a próbákon, kiscsoportokban, így a gyerekek sajátjuknak érezték az előadást. És tényleg: nekem csak az építkezés, a szerkezet kitalálása, illetve a kidolgozás igényessé tétele volt a feladatom. (Épp elég munka ez is közel negyven szereplő esetén…)

És ezer olyan pedagógiai hozadék volt, amelyet a közönség nem is láthatott: például olyan gyerek kapott a műsor szempontjából felelős feladatot, aki talán sose korábban iskolás évei alatt.

A műsor sikeréhez természetesen hozzájárult, hogy az akkorra már országos hírű Esti Kornél zenekar játszott, de saját bevallásuk szerint az együttes indulását a 2006-os Pink Floyd-műsor indukálta…

Raszputyin: Franciaórák (pedagógusnapra, 2009)

Tizenöt éve izgatott ez a novella: színpadra kellene tenni. De annyira egyszereplős, a kisfiú meséli el a történetet, hogy lesz ebből színház? És akkor jött az ötlet: legyen állandó szerepcsere!

Így minden szereplő egyenlő súllyal van a színpadon, és a nézők szempontjából is izgalmasabb lesz az előadás. És itt jött a matektanári énem: ki kellett logikázni, kiből ki lehet a következő jelenetben. Abszolút ki volt számítva, hol legyen a katarzis (ez be is jött az előadáson).

Sajnos engedtem a videós kérésének: a közeli jeleneteket a próbán vette fel, pedig a közeli kamera zavarta a gyerekeket, és a felvétel levegője sem egyenletes – de jó szándékkal elképzelhető, milyen lehetett egységében.

Születtem Magyarországon (október 23.) (2010)

A történelmi, ünnepi műsorokkal általában bajban vagyunk. Iskolánkban néhány éve igyekszünk újszerű, a sablonoktól mentes megemlékezéseket adni.  

Ezt a műsorunkat nagyon szerettem: egyetlen ötlet végigviteléből származott. Lelkészfeleség édesanyámhoz ugyanis 1957. október 23-án nyelvtanóra közepén rontottak be az ellenőrök. Így aztán adta magát a felépítés: sok-sok év október 23-áját szerkesztettük egybe. Örültem, hogy két hét alatt ilyen nívójú műsort tudtunk produkálni, meglátszott az előző három év kemény munkája.

Holokauszt-emlékműsor (2013)

A holokauszt-emlékműsorunk azt példázza, hogy a dráma nem egyszerűen „bohóckodás”, hanem igen komoly intellektuális munka. Hadd próbáljam bizonyítani ezt.

Jeruzsálemben jártam a Jad Vasem intézet továbbképzésén. Egy túlélő, kilencven felé tartó hölgy két mondata indította el a gondolkozást: 1. „Egyszer csak Szalai néni nem adott virágot.” 2. „Nem mondhattam verset az október hatodikai ünnepségen.” Milyen logikai sor vezet ebből a két mondatból egy egész műsorhoz?

Ha „egyszer csak nem adott”, akkor korábban adott. Legyenek tehát olyan jelenetek, amelyek kétféleképp fejeződnek be: először még kapnak virágot a gyerekek a szomszéd nénitől, másodszorra nem. De ha ez így van, akkor tegyük meg ugyanezt a kettősséget az október hatodikával kapcsolatban is. De akkor a később eltiltott kislány mondja a Nemzeti dal első versszakát. Ekkor viszont hangozzon el később még két versszak a színpad ugyanazon pontján ugyanattól a lánytól. De ha először még ott a kokárda, akkor később tűnjön el, majd helyettesítse a Dávid-csillag. A végére, ha nem is a lányon, de legalább az egyik szereplő táskájának fülén jelenjenek meg a nemzeti színek. És így tovább.  Hogy legyen szerkezet. Azaz egy ilyen felkészülés közben a gyerekek logikai készsége legalább annyira fejlődik, mint matekórán, annyi előnnyel, hogy itt észre sem veszi… (matekórán eleve hárítja a szituációt).

Diszkóbaleset-szimuláció (2010)

A rendőrség kérésére készítettük. Igen kemény munka volt, a témája miatt is, de formájában is: szabadtéren kellett előadni, a mentős-tűzoltós részt nem tudtuk előtte elpróbálni, azt se tudtuk, mennyi ideig fog tartani.

Ez lett a legnézettebb műsorunk.

Egyetlen kicsi kételyem van vele: nem hiszem, hogy ettől bármelyik fiatal is másképp kezdte volna szervezni hétvégi bulizásait… De a szereplő diákok számára örök élmény marad.